Termékek Menü

Itt az idei utolsó GINOP pályázat – legyen résen, 15 millió forint a tét!

December 6-tól ismét benyújtható a kkv-k részére meghirdetett innovációs eszközbeszerzési pályázat, a GINOP-2.1.8-17. A pályázatban 5-15 millió forint összegű, legfeljebb 50 %-os vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe új termékek, eljárások és technológiák kifejlesztéséhez szükséges eszközök és immateriális javak beszerzésére. 

Főbb tudnivalók:

A GINOP-2.1.8-17 pályázat olyan új eszközök, immateriális javak beszerzését támogatja, amelyek a pályázó vállalkozásnál lehetővé teszik

•             új vagy lényegesen módosított termék, szolgáltatás, eljárás kifejlesztését, és kínálatba illesztését, vagy amelyekkel

•             új vagy lényegesen módosított eljárás, technológia kerül alkalmazására, vagy ilyen piaci bevezetésére kerül sor.

Beadási határidő: a pályázat 2017. december 06. napjától 2018. február 15. napjáig nyújtható be, kizárólag a Közép-Magyarországi Régión kívül megvalósuló fejlesztésékhez.

A pályázat megvalósítási időszaka 6 hónap.

A pályázat részletei:

A vissza nem térítendő támogatás igényelhető összege és mértéke

•             Minimum 5 millió Ft, maximum 15 millió Ft

•             Támogatási intenzitás maximum 50 %

Ki pályázhat?

Olyan mikro-, kis-, és középvállalat, amely

•             legalább 1 lezárt, teljes üzleti évvel rendelkezik, és amely

•             legalább 1 fő alkalmazottat foglalkoztat.

Ki nem pályázhat?

Nem pályázhat az a vállalat, amely

•             az EVA hatálya alá tartozik,

•             a GINOP 2. prioritásban már nyertes, vagy elbírálás alatt lévő pályázata van,

•             a saját tőkéje negatív volt az utolsó lezárt üzleti évben,

•             a pályázni kívánt fejlesztésének elszámolható költségei meg haladják az utolsó éves árbevételének összegét.

 

Milyen tevékenységekre igényelhető támogatás?

•             Technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzésére.

•             Szoftverek, gyártási licenc vagy know-how beszerzésére.

Csak azok a tevékenységek támogathatók, amelyek kapcsolódnak a Nemzeti S3 stratégiában meghatározott nemzeti vagy horizontális ágazati prioritások vagy intelligens technológiák valamelyikéhez.

A nemzeti vagy horizontális ágazati prioritások:

•             Egészséges társadalom és jólét

•             Fejlett jármű- és egyéb gépipari technológiák

•             Tiszta és megújuló energiák

•             Fenntartható környezet

•             Egészséges és helyi élelmiszerek

•             Agrár innováció

•             Infokommunikációs technológiák és szolgáltatások

•             Befogadó és fenntartható társadalom, élhető környezet

Intelligens technológiák:

•             Fotonika, lézertechnológia

•             Különleges anyagok, korszerű anyagok, modern anyagtechnológiák

•             Bionika

•             Nem gépipari fémfeldolgozás

•             Elektronika és félvezető-technológia

•             Korszerű szénhidrogén technológia (kőolaj, földgáz)

•             Korszerű csomagolástechnikai technológiák

•             Vegyipar (pl. gumiipar, műanyagipar, intermedier, műtrágya és kozmetikumok gyártása)

•             Építőipar (építőanyag-technológiák)

•             Textilipar

•             Fa- és bútoripar

•             Logisztika

•             Kulturális és kreatív ipar

Mi a kötelező vállalás?

A pályázónak vállalnia kell, hogy saját tőkéje a projekt megvalósításának befejezését követően, a fenntartási időszak első üzleti évben a teljes megítélt támogatási összeg legalább 50 %-ával növekszik, és összege nem csökken a fenntartási időszak végéig.

Ha szeretné segítségünket kérni, megfelel-e a pályázat feltételeinek, töltse ki az ITT található adatlapot!

További információra, segítségre lenne szüksége? Keressen minket az alábbi elérhetőségek egyikén:

Tóth Lajos, ügyvezető: 06/70 366-66-78

Tartalomhoz tartozó címkék: hír blog
blog comments powered by Disqus